NIL Menedzsment │ Nemzetközi Sportösztöndíj Közvetítés

Üdvözöllek a TASG-nél – Chester Lewis vagyok!

A sporttal való kapcsolatom gyermekkoromban kezdődött, amikor édesapám felszerelt egy kosárlabdapalánkot a garázsajtónkra. Ez a gesztus indította el azt az utat, amely később nemcsak sportkarriert, hanem élethivatást is jelentett számomra.

Kosárlabdázóként a Vasas SC utánpótlásában nevelkedtem, ahol minden utánpótlás korosztályban –U12, U14, U16 és U18 – országos bajnoki címet nyertem. Tehetségemnek és kitartásomnak köszönhetően lehetőségem nyílt Magyarországot képviselni a FIBA U16 és U18-as Európa-bajnokságokon, ahol nemzetközi tapasztalatot és értékes kapcsolatokat szereztem.

Sportkarrierem következő mérföldköve az volt, amikor sportösztöndíjat kaptam a kaliforniai Whittier College-ra, ahol az amerikai egyetemi rendszerben fejlődhettem tovább nemcsak játékosként, hanem emberként is. Ezt követően hazatérve profi szinten játszottam Magyarországon a KTE-Duna Aszfalt (Kecskemét), a Jászberényi KSE, valamint a MAFC Budapest csapataiban – értékes tapasztalatokat szerezve az élvonalban és a nemzeti bajnokság különböző szintjein.

A sport nemcsak fizikai kihívás volt számomra, hanem egy olyan életszemléletet is adott, amely a kitartásra, fegyelemre és önismeretre tanított. Mindezeket az értékeket most szeretném továbbadni azoknak a fiatal sportolóknak, akik előtt még ott áll az út.

A Top Athlete Sports Group alapítójaként az a küldetésem, hogy segítsem a fiatal tehetségeket sportkarrierjük és tanulmányaik egyensúlyának megteremtésében – különösen azok számára, akik az Egyesült Államokban szeretnék folytatni tanulmányaikat sportösztöndíjjal. Saját tapasztalataimból tudom, milyen kihívásokkal jár ez az út – és azt is, mennyire megéri végigmenni rajta.

Ha te is szeretnél egyetemre jutni sportteljesítményed által, vagy csak szeretnél többet megtudni a lehetőségeidről, keress bennünket bizalommal! A TASG-nél minden fontos lépésednél melletted állunk – a toborzástól a tanulmányi beilleszkedésig.

Chester Lewis

TASG Alapító

IRATKOZZ FEL HAVI HÍRLEVELÜNKRE, ÉS ÉRTESÜLJ LEGÚJABB HÍREINKRŐL.